Milton H. Erickson - a XX. század egyik leghíresebb hipnoterapeutája

Milton Hyland Erickson, amerikai pszichoterapeuta alapvető megközelítése a terápiához az, hogy az elsődleges cél a változások elősegítése, a beteg rossz megoldási sémákból való kizökkentése. Véleménye szerint egy apró változás a cselekedetekben, hozzáállásban átfogó javulást indíthat el és segítheti a betegben rejlő, gyógyulásra való készség aktiválódását (Haley, 1986).

Erickson hozzáállása a hipnózishoz abban volt alapvetően eltérő a korábbi, hipnózissal foglalkozó terapeuták megközelítésétől, hogy kiemelten gyakran használt közvetett technikákat. Előre megfogalmazott, újra és újra alkalmazott utasítások helyett arra épített, amit a beteg reakcióiból megtudott az interakció során (Erickson & Rossi, 1981). Ahelyett, hogy közvetlen utasításokat adott volna a betegeknek, inkább lehetőséget adott nekik arra, hogy transzba essenek, megengedve a betegnek, hogy saját módjukon interpretálják a hallottakat és személyes módon reagáljanak.

Erickson megfogalmazásában a hipnózis a figyelem többfókuszúságának elvesztésével jár, és azzal, hogy a személy nem reagál az irreleváns külső ingerekre. A személy csak egy dologra koncentrál, és ez az a fókuszált figyelem, ami segíti a beteget abban, hogy megoldja a problémáit (Erickson & Rossi 1979, idézi Havens, 1985). Az összpontosított figyelem teszi lehetővé, hogy a személy az éber állapotnál sokkal szándékoltabb, ellenőrzöttebb és irányítottabb módon cselekedjen (Erickson 1980, idézi Havens, 1985). Erickson felfogásában ugyanakkor a transz egy mindennapos élmény, amit rendszeresen átélünk. Minden alkalommal, amikor valaki elmerül egy tevékenység végzésében oly módon, hogy kizárja a külvilágból érkező többi ingert, tulajdonképpen egyfajta transzba esik, történhet ez olvasás vagy nehéz, koncentrációt igénylő feladatok végzése közben, és bármilyen más helyzetben, mikor a személy elmerül valamiben (Erickson & Rossi, 1981).

Milton H. Erickson személyes élettörténete fontos szerepet játszott a hipnózishoz és terápiához kialakított hozzáállásának alakításában. Erickson diszlexiás és színvak volt, 17 évesen gyermekbénulást kapott, és annyira megbetegedett, hogy hónapokig mozgásképtelenül feküdt ágyában. A testi problémáival való megküzdés fontos tapasztalatokat adott neki saját maga és mások befolyásolásával és a világ érzékelésével kapcsolatban (Zeig & Munion, 1999).